A névszóknak van számuk, esetük, abszolút és birtokos ragozásuk, de nincs nemük. 15 eset van. A többesszámot vagy a t, vagy az i végződés jelzi, tehát nem egységes a jelölési mód, mint a magyarban.

Jelentésbeli megkülönböztető szerepe van, például Juon kahvia („Kávét iszom” – tehát valamennyit) ↔ Juon kahvin („Megiszom a kávét.” – ti. a szóban forgó összes kávét), tehát, míg a magyar az igével mutatja meg a teljességet, addig a finn a főnévhez tett toldalékkal.

A névszókhoz a magyarhoz hasonlóan birtokos személyjelek is kapcsolódhatnak, vagyis alapvetően mindkét nyelven a birtokos névmás helyett a személyjelek fejezik ki a birtokviszonyt.

A birkokos személyjelek: ni, si, nsa/nsä, mme, nne nsa/nsä (a 3. személy birtokos személyjelei megegyeznek). Például elämä-ni – élet-e-m.

Ha a szó birtokos személyjelet kap, akkor már a birtokos névmást sem kell használni, eltérően az indo-európai nyelvektől, ahol többnyire ez elmaradhatatlan. (my life stb.) A finn beszélt nyelvben azonban gyakori, hogy a birtokviszonyt a birtokos névmással fejezik ki, és a birtokos személyjelek elmaradnak: mun elämä ~ (minun) elämäni.

Természetesen a birtokos személyjelekhez is kerülhetnek esetragok, ahogy a hasonló típusú nyelvekben, mint például a török, vagy a magyar. például elämä-ssä-ni ~ élet-e-m-ben. De a magyartól és a töröktől eltérően a finn toldaléksorrend először kapcsolja az esetragot és utána a személyjelet(rag-jel), pont fordítva, mint mi(jel-rag). tehát: elämä-ssä-ni szó szerint: élet-ben-em

Nyelvjárási és köznyelvi sajátosság az esetragok „lekopása”. Különösen jellemző például a translativus „-ksi” ragjának „-ks”-re rövidülése: Opiskelen lääkäriks'. ~ Opiskelen lääkäriksi. "Orvosnak tanulok".