A finn hangrendszer egyszerű, ha nem számítjuk a kizárólag újabb idegen szavakban előforduló b, f, g, ą fonémákat,akkor mindössze 22 vagy a ts-vel együtt 23 fonémát tartalmaz. Hiányoznak belőle a magyarra vagy a szláv nyelvekre jellemző „lágy” (palatális: mint a magyarban y-nal jelölt) hangok és nincsenek zöngés obstruensek (mint a magyar z, zs; a d a különböző nyelvjárásokban különbözőképpen hangzik, csak az irodalmi nyelvben hasonlít a magyarra, a b és a g csak idegen szavakban fordul elő.
 
Eltérő betű-hang kapcsolatok (finn betű magyar hangértéke):
 
y = ü, s = sz (ahol az sz "selypes"), a=(rövid) á, e =(zárt) e, ä =(nyílt) e. A magánhangzók hosszúságát, akárcsak a mássalhangzókét, a betű megkettőzése jelzi: tulli ’vám’, tuuli (kb. [túli]) ’szél’.
 
Emellett a finn l hang sokkal keményebb, mint a magyar, és feljebb képzik – a nyelv hegyét valahova a felső íny és a szájpadlás közé nyomva. Számunkra talán ez a legnehezebben megtanulható hang; a nálunk megszokott l inkább a svéd kisebbségre jellemző (ezt inkább félkomolyan szokás megjegyezni).
 
Az is lényeges különbség, hogy az ng hangkapcsolatban a g néma, csupán az n ejtését módosítja [ŋ]-re (ez olyan, mint a magyarban a k vagy g előtt ejtett n). Ezzel szemben az nk kombinációt pontosan úgy ejtjük, mint a magyarban: kenkä [ˈkeŋkæ] (cipő) → kengät [ˈkeŋːæt] (cipők).
 
Az idegen eredetű szavakban, márkanevekben is gyakori a finnes ejtés, így például a zöngés mássalhangzók zöngételenekkel való helyettesítésében: a Peugeot [pözsó] finnül sokszor [pösó]-nak hangzik. Ugyancsak gyakran ingadozik a tą/tsh [cs] ejtése is például Tąekinmaa („Csehország”) szót néha Tsekinmaa-nak [tszekinmá] ejtik.
 
A magyartól eltérően pedig a szóvégi o, ö is lehet rövid, például talo, Töölö, szemben a magyar kiejtéssel, amely önkéntelenül is megnyújtja a szóvégi o-t és ö-t.
 
Sajátos viszont az ún. gégezárhang, amelyet írásban nem jelölnek. Ez a hangszalagok hirtelen összerándulását jelenti. Ha a gégezárhangot mássalhangzó követi, akkor az előbbi hasonul a mássalhangzóhoz,
 
klasszikus példa:
 
Tervetuloa! („Isten hozott!”) kiejtése: [tervettuloa].
 
A végződéseket a magánhangzó-harmónia szerint illeszti, azaz magas hangrendű szavakhoz magas, mély hangrendű szavakhoz mély végződés járul.
 
Például
 
talo – talossa („ház – házban”)
 
mökki – mökillä („házikó – házikóban”)