Finnországi svédnek (finnül suomenruotsalaiset) olyan finn állampolgárokat hívnak, akik a svéd kisebbséghez tartoznak, és svédül beszélnek. 2007 végén Finnország lakosságából 289 596 fő (5,46%) a svéd kisebbséghez tartozott. A finnországi svédek közé a Finnországban született és nevelkedett svédek tartoznak, a Finnországba bevándorló svédek nem, bár ők is svédnyelvűek. 2007-ben a Finnországban regisztrált svédnyelvű lakosság száma hivatalosan 289 339 fő volt.A közigazgatási rendszer nyelvi szempontból is a következő csoportokat különbözteti meg: kétnyelvű egy település, ha a másik nyelvet 8%-a beszéli a lakosságnak, vagy ez a szám eléri a 8000 fő,ha nem érik el ezt a számot, akkor a település egynyelvű. Ha egy megyének csak kétnyelvű települései vannak, akkor a megye is kétnyelvűnek számít. A finnt beszélik szinte az egész országban, a svéd nyelvet csak egy szűkebb területen. A legtöbb svéd anyanyelvű tartományokban él a part mentén. Kb. 103000 svéd ajkú él Uusimaa-ban, kb. 90000 Ostrobothnia-ban mintegy 31000-en Itä-Uusimaa és mintegy 26000-en Varsinais-ban.
 
A finnországi svédek által beszélt nyelvet finnországi svédnek (finnül suomenruotsi) nevezik. A svéd nyelvű kisebbség a mai Finnország területére az 1100-1200-as évektől kezdődően telepedett le. Ahhoz, hogy megértsük a helyzetüket, a múlt századba kell visszanyúlnunk. A svéd fennhatóság után 1809-től Oroszországhoz tartozó Finn Nagyhercegségben a mai független állam körvonalai kezdenek kirajzolódni. Az 1810-es évekről számított finn nemzeti ébredés során fellépő finn nemzeti érzelmű gondolkodók és politikusok megjelenése a végrehajtó hatalommal rendelkező svéd nyelvű nemességet és polgárságot pozícióik meggyengítésével és elvesztésével fenyegette. Ettől kezdve a finn és svéd csoportok viszonyát az uralkodó politikai helyzet határozta meg.Az 1870-80-as években a finn nyelvű elit ki akarna terjeszteni befolyását az államgépezetre, míg a svéd nyelvűek meg akarnák őrizni pozíciójukat, bár a status quo felülvizsgálatára készek voltak. Az 1890-es években az addig főleg nyelvi színben jelentkező vita nyíltan politikaivá vált.

A Finn Alkotmány kimonja, hogy az ország nemzeti nyelve a finn és a svéd, és minden állampolgárnak joga van anyanyelvének használatához az élet minden területén. Ugyanebben a szellemben hozták a nyelvi törvényt 1922-ben (kiegészítések: 1935 és 1962, 1975). A nyelvi kérdés másodszor egy, az 1870-80-as évekhez hasonló időszakban került a politikai színtér középpontjába, amikor az 1920-30-as években szintén egy újonnan a hatalomgyakorlás közelébe emelkedett társadalmi réteg, a paraszti hátterű és finn nyelvű politikusok kérnek részt a hatalomból. A tét ismét egy feltörekvő társadalmi csoport hatalomra kerülése. Az államhatalom finnesítése mellett nagy harc folyt pl. az akkoriban egyetlen társadalmi felemelkedést biztosító oktatási intézmény, a helsinki egyetem meghódításán. A nyelvi viták minden korszakban konszenzusos véget érnek; a nemzeti egység és az önállóság érdekében a finn és svéd nyelvű politikai erők kompromisszumra jutottak a nyelvi kérdésben, világosan kijelölték a két nyelvarányait és jelenlétét az államgépezetben, oktatásban stb.