Eino Leino (Paltamo, 1878. július 6. – Tuusula, 1926. január 10.) költő, újságíró, a finn költészet egyik úttörője.
 
Verseiben ötvözte a modern és a népies elemeket egyaránt. Legtöbb munkájának a stílusa a Kalevalán, valamint népdalokon alapszik. A természet, szerelem és a kétségbeesés gyakori témák Leino munkásságában. Még ma is szeretett és széles körben olvasottnak számít Finnországban.
Eino Leino Armas Einar Leopold Lönnbohm néven született Paltamóban, és a 7. volt 10 gyermek közül a családjában. Első versét 12 éves korában publikálta, és 18 évesen jelent meg az első vers gyűjteménye, Maaliskuun lauluja néven.
Karrierje kezdetén Eino Leino nagyon szeretett és dicsőített költő volt a kritikusok által. Csatlakozott irodalmi körökhöz, valamint újságokhoz, és a Fiatal Finn kör tagjává vált. Leino barátai közt volt a festőművész Pekka Halonen és Otto Manninen, aki mint költő és fordító szerzett magának hírnevet.
 
A finn polgárháború után Leino idealisztikus hite a nemzeti egység iránt összeomlott, és ez kihatott a zsurnalisztikájára, ami meggyengült. 1918-ban 40 éves korában állami kitüntetést kapott írói munkásságáért. Habár a műveinek kiadása bőséges volt, hamarosan finanszírozási problémái keletkeztek, és az egészsége romlott. „Az élet mindig küzdelem az örök erőkkel szemben.” – írta Leino egy levelében 1925-ben a barátjának Bertel Gripenbergnek.
 
Leino több mint 70 verseskötetet és regényt publikált. A legismertebb ezek közül két versgyűjtemény a Helkavirsiä (1903 és 1916), amik a finn mitológián és népművészeten alapszanak. Mindemellett Leino volt az első Finnországban aki lefordította finnre Dante Isteni színjátékát.
 
Leino három alkalommal házasodott, egy lánya született, Eija. 1926-ban halt meg, mindössze 47 évesen.